Rovar- kártevő és rágcsálóirtás magánszemélyeknek Veszprém, Zala, Fejér, Vas, Győr-Moson-Sopron, Pest megyékben és Budapesten, cégeknek, közületeknek országosan is.

HACCP Rágcsáló, Kártevő és Rovarirtás - Somogyi Gáspár egészségügyi kártevőirtó

A kártevők elleni korszerű védekezés szervezése, az IPM (Integrated Pest Management) és az integrált védekezés végrehajtása, az IPC (Integrated Pest Control). Mindkét integrált forma, az IPM, illetve az IPG is ma a rendelkezésre álló valamennyi módszer, eszköz és gyakorlat alkalmazására vonatkozik. Magukba foglalják a műszaki megoldások alkalmazását, továbbá a különféle védekezési módszercsoportok és irányelvek mellett a megrendelő szakszerű felvilágosítását is.   E korszerű védekezési módszer kívánja felváltani a korábban alkalmazott eljárást, amely általában csak permetezés formájában nyilvánul meg.

Mint ismeretes, a jogi előírások értelmében EU csatlakozással kezdődően az élelmiszer-feldolgozóipar után a közétkeztetés és a vendéglátás, valamint az élelmiszerforgalmazás területén is be kell vezetni és alkalmazni a HACCP-rendszert.

A rágcsálóirtó szerek kihelyezéséhez szerelvényeket kell használni. Az etetőhelyen csak lezárható, be- és kimeneti nyílással ellátott, belül osztottan elválasztott szerelvény alkalmazható, amelyet úgy kell kialakítani, hogy az ellenőrzés alkalmával annak használata (pl. rágásnyom, fogyasztás) jól látható legyen. Az etetőládákat egytől felfelé haladó, arab számozással kell jelölni. A kihelyezett, megszámozott etetőládákat a rágcsálóirtási térképként használt alaprajzon be kell jelölni, jelmagyarázat alkalmazásával. A szerelvények olyan műanyagból készülnek, melyek megfelelő technológiával újrahasznosíthatók, tartósak, az időjárási körülményeknek jól ellenállnak.

HACCP-hez a megrendelés napján szerződést kaphat a kezébe e-mailben.

Az e-mailben kézhez kapott szerződés még nem igazol munkavégzést, azonban az ellenőrző hatóság felé Ön tudja igazolni, hogy felkeresett egy szakcéget, és szerződött velük. Ezzel elkerülheti a magyarázkodást és az esetleges bírságot is. A szerződés aláírásától számított 1 héten belül elvégezzük a kártevőirtást, és átadjuk a további rovar és rágcsálóirtási dokumentációt.

Az Integrált Kártevőirtási Rendszer feltételezi, hogy jól felkészült szakember alapos és körültekintő munkavégzése történik, korszerű készítmények és eszközök felhasználásával. Ennek az integrált rendszernek lényege a tervezett munkavégzés és programterv, valamint az állandó monitorozással végzett rendszeres ellenőrzés. Az adatok feldolgozását megfelelő időközönként szükséges megtenni, hogy az erre illetékes személy időben megkapja. A jelentésben feltüntetésre kerül a kártevőirtás és ellenőrzés során elvégzett munka, a kiegészítő és megelőző tevékenységek, valamint azok a szükséges teendők, melyeket a megrendelőnek kell elvégezni, illetve elvégeztetnie .

A megrendelőnek fokozott figyelmet kell fordítani, hogy kártevővel fertőzött áru ne kerüljön az épületbe. Rágcsálóirtást az épületek körül a szabadtéren is szükséges elvégezni.

Milyen dokumentációkat adunk át a HACCP-s kártevőirtás során?

A kártevőirtási szerződést, mely rögzíti hogy évente legalább kétszer eleget teszünk a hatósági előírásoknak (vagyis elvégezzük a prevenciós rovar és rágcsálóirtást).

Átadjuk az engedélyeink másolatát, a felhasznált irtószerek biztonsági adatlapját, munkalapot és számlát, ellenőrzési naplót. Ezen kívül egy kihelyezési térképet, melyen a rágcsálóirtó pontok számozott helye kerül feltüntetésre.

Jogszabályi háttér (18/1998. NM rendelet 4.sz. melléklete):

 

A csótányok megtelepedésének és elszaporodásának megelőzéséről gondoskodni kell:

-egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi és oktatási intézményekben,

-szálláshelyeken,

-élelmiszerek és italok előállítására, tárolására és forgalmazására szolgáló helyeken (üzemek, üzletek, raktárak stb.),

-piacokon és a vásárcsarnokokban,

-vendéglátó-ipari és közétkeztetési egységekben.

-egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi és oktatási intézményekben,

-szálláshelyeken.

Az alábbi helyeken az ágyi poloska megtelepedésének és elszaporodásának megelőzése érdekében évente legalább 2x irtószeres kezelést kell végezni:

-szállodákban,

- üdülőkben,

-diákotthonokban,

-munkás és tömegszállásokon,

- minden olyan helyen ahol a lakók gyakorta cserélődnek.

A bolhák megtelepedésének és elszaporodásának megelőzése érdekében évente legalább 2x irtószeres kezelést kell végezni:

-olyan nagy forgalmú helyeken, ahol a padozat hézagos és a széksorok rögzítettek (mozi, színház, váróterem),

-közforgalmú járműveken.

A rágcsálók megtelepedésének és elszaporodásának megelőzése érdekében az alábbi helyeken évente legalább 2x rágcsálóirtást kell végezni:

-Egészségügyi, gyermekvédelmi, szociális és oktatási intézményekben,

-Települési szilárd hulladékot ill. települési folyékony hulladékot ártalmatlanító telepeken és a     csatornahálózatban,

-Mezőgazdasági egységek épületeiben, állattenyésztő és állattartó telepeken, lakott területen fenntartott istállókban, állatkertekben,

-Szerves ipari nyersanyagokat feldolgozó vállalatok üzemi területén,

-Romépületben, nagyobb épületbontások és építkezések területén,

-Folyó- és állóvizek, nyitott szennyvízelvezető árkok lakott területen fekvő patkányjárta partszegélyein,

-Folyami és tóparti kikötőkben, személy és teherpályaudvarokon, autópálya pihenőkben, repülőtereken,

Kérjük tekintse át referencia listánkat és válasszon minket bizalommal!

loading...
kartevoirtas rovarirtas garancia
Hívjon+36 20 276 6439
Írjonsomogyigaspar@gmail.com
Telephely8256 Ábrahámhegy,
Körmic dűlő 114/83